Épített örökség



A Tisza, a Bodrog és a Latorca folyók által közre zárt terület a Bodrogköz, amely egy határon átnyúló tájegység, s mint ilyen egészen Tokajtól Nagykaposig terjed. Kétharmad része magyar területen van, de szlovákiai részét is főleg magyarok lakják. Kár lenne hát szétválasztani a Zemplént és a Bodrogközt, már csak azért is, mert a valódi Zemplén tájegység és Zemplén vármegye egy része nem más volt, mint maga a Bodrogköz. Ezúttal a térség épített örökségének emlékeit fedezzük fel.

Bély (Biel) – Szlovákia

A Zemplén vármegyei Bély ma Tiszacsernyő elővárosának tekinthető. Első ismert említése, Beyle alakban, a leleszi premontrei rend monostorát újra alapító oklevélben található, amelyet II. András 1214-ben adott ki. Bélyt már a honfoglalás idején is megerősített...

Borsi (Borša) – Szlovákia

A történelmi Zemplén vármegyei Borsi II. Rákóczi Ferenc fejedelem szülőfaluja. Kazinczy a helyet egykor „szent emlékezetű”-nek nevezte. A megerősített épület méreteiben jóval meghaladta Zemplén és Abaúj többi várkastélyát, gazdagságában pedig...

Cigánd – Magyarország

Cigánd 2004 óta város, a település egyben Bodrogköz egyik központja is. A cigándi Bodrogközi Múzeumporta hatalmas területen végig nyúló skanzenszerű múzeumegyüttes, mely bemutatja a táj alakulásának történetét, illetve a környék népművészeti hagyományait. A...

Királyhelmec (Kráľovský Chlmec) – Szlovákia

Királyhelmec a Bodrogköz legnagyobb városa. Érdemes itt egy teljes napot eltölteni, bejárni a város nevezetességeit, például I. Rákóczi György özvegyének, Lorántffy Zsuzsannának kastélyát vagy a polgármesteri hivatal előtt álló Millennium teret vagy...

Nagytárkány (Veľké Trakany) – Szlovákia

Nagytárkány, a környék egyik legrégebben lakott települése, ma 1500 lakost számlál. A 14. században szerezte meg a vásár szervezési jogot. Felekezeti hovatartozás tekintetében a helyi lakosság összetétele színes képet alkotott, ennek megfelelően a szakrális...

Pácin – Magyarország

A szlovák–magyar határ mentén fekvő Pácin község Sátoraljaújhelytől, Sárospataktól, Kisvárdától és a szlovákiai Királyhelmectől is egyarányt 20-30 kilométerre található. A Mágócsy-kastély épületét erdős park és az úgynevezett Báró-kert...

Pálháza – Magyarország

Pálházáról 1389-ből maradt ránk írásos emlék. Nem tudni, hogy a települést pontosan kiről keresztelhették el, de valószínű, hogy egykor valamelyik tulajdonosát illethették e bibliai névvel. Pálháza a füzéri uradalom része volt. A falu élete bővelkedett...

Sátoraljaújhely – ...

Az Emlékcsarnok Kazinczy Ferenc széphalmi házának helyén áll, ahol 1806-tól haláláig, 1831-ig élt családjával. Születésének centenáriumán (1859) az Akadémia egy „dicscsarnok” építését kezdeményezte. Ybl Miklós és Szkalnitzky Antal tervezésében...

Sátoraljaújhely – Magyarország Ungvár ...

Tokaj-Hegyalja szőlőtermő vidéke nagyrészt a Zempléni-hegység lankás oldalain helyezkedik el. A történelmi borvidék Abaújszántótól Sátoraljaújhelyig, Déltől Észak felé haladva több, mint 90 km hosszan nyúlik el. A kiváló borok ízvilágát a rendkívül...

Sátoraljaújhely – Magyarország

Sátoraljaújhely, Zemplén fővárosa, Bodrogköz, Hegyköz és Hegyalja találkozási pontján három tájegységet köt össze. 1920 óta a település keleti része szlovák terület. Az 1980-as évektől Rudabányácska, Széphalom és Károlyfalva is Sátoraljaújhelyhez...

Tőketerebes (Trebišov) – Szlovákia

A település már az újkőkorban is lakott volt. Első említése 1219-ből származik, ekkor még Terebus néven. Eredetileg a közeli Párics várának kiszolgálófaluja volt. A várat viszontagságos történelme során a Perényiektől Luxemburgi Zsigmondon át Thökölyig...

Vizsoly¬ – Magyarország

A református múzeum épületével szemben található a magánkézben lévő Vizsolyi Biblianyomtató Műhely és Élménymúzeum. Új, de korhű látványt mutató nyomdagépen betűszedéssel, itt születnek a Vizsolyi Biblia fakszimile kiadásai. Nem csupán a nyomtatás,...