Borsi (Borša) – Szlovákia

A történeti Zemplén vármegye Borsi települése, II. Rákóczi Ferenc szülőfaluja. Kazinczy a helyet „szent emlékezetű”-nek nevezte. Az eredeti várépület egyes falait még IV. Béla idejében húzták fel. A kastély a reneszánsz építészet gyöngyszemének számít. Kiterjedt alagútrendszeréről az a hír járta, hogy olyan szélesre vájták, hogy két lovasszekér is elfért benne egymás mellett, amelyekkel a föld alatt Sátoraljaújhelyen át egészen Sárospatakig el lehetett jutni. A kastélyt az elmúlt évszázadok alatt többször is átépítették, funkcióját tekintve valaha félig erőd, félig lakókastély volt. Történelmi jelentőségét a véletlennek köszönheti. I. Rákóczi Ferenc felesége, Zrínyi Ilona, aki eredetileg Kassára igyekezett, hogy leendő gyermekének ott adjon életet, kénytelen volt Borsiban megállni, mivel a szülés korábban megindult. Így esett, hogy II. Rákóczi Ferenc, a későbbi fejedelem, ebben a kastélyban látta meg a napvilágot, 1676. március 27-én. Az épület 2020-as felújítása óta újra méltó állapotban várja a fejedelem tisztelőit, turistákat, érdeklődőket. A múzeumrész a fejedelem korát bemutató új, pazar kiállítással, a szálloda és étterem pedig minőségi szállással és borkóstolókkal hívogatja a Borsira betérő vendégeket. Kapcsolat Cím: F. Rákocziho 102/32, 076 32 Borša Telefonszám: +421 948140 880 Honlap: https://www.borsikastely.eu/ Facebook: https://www.facebook.com/rakoczikastely/about/?ref=page_internal