A már az újkőkorban is lakott Királyhelmec Bodrogköz egyik legrégibb települése. A város első ismert írásos említése az 1214-es leleszi alapítólevélből való, ahol még Heimech néven említették. Birtokurai, a Habsburgok, a Perényiek, a Rákócziak stratégiai szempontból fontosnak vélték a települést, így igyekeztek várfalakkal is megerősíteni azt. Sajnos e falakból napjainkra már nem sok maradt. Királyhelmec a 16. században már mezővárosi rangban volt, és egyben a Kárpát-medence legészakibb szőlőtermelő vidékének központjaként tartották számon. A tatárjárás, a pestis, a többször is végig söprő kolera járvány, az aktuális birtokosok csatározásai, de még a 48-as szabadságharc csatái és a következő évszázad háborúi is tragédiák sorát zúdították a városra, megtizedelve a lakosságot. A katasztrófákat tetőzte, hogy a település szőlőültetvényeit elpusztította a filoxéra járvány. A városban, amely újra és újra talpra állt, bőven akad látnivaló, amelyek kedvéért akár egy egész napot érdemes itt eltölteni. Lorántffy Zsuzsanna kastélya, a Millennium tér, vagy a Csonkavár is arra vár, hogy egyszer eljussunk oda. Királyhelmecen született Helmeczy Mihály (1788–1852) író, nyelvújító. Eredeti neve Bierbrauer volt, ezt Serfőzőre magyarosította, majd Kazinczy Ferenc tanácsára Helmeczyre változtatta. Helmeczy 1804-ben belépett a piarista rendbe, a melyet 1809-ben elhagyott és polgári pályára lépett. Királyhemecen élt közel 15 éven át Mécs László (1895–1978) pap költő. Mécs 1914-ben csatlakozott a premontrei rendhez. 1918-ban pappá, majd kanonokká szentelték fel. 1920-tól 1944-ig Nagykaposon és Királyhelmecen teljesített plébánosi szolgálatot. A városban két emléktábla és 2011 óta szobor is őrzi emlékét, amelyet a róla elnevezett utcában avattak fel.